de, sokszor. Huszonnégy órából tízben. Najó, nem mindennap. Van, amikor többet alszom. Két részletben-kb. tizenkét órát. Nem baba. Nyugdíj.

Ma büdöske van műsoron. Sógornőnek, Lenke napra. Sötétzöld-arany keret, ovális, kicsi. Tehát-apró büdöskék. Egyszerűbb lenne, ha a névnaposnak rózsa lenne a kedvence.  De, nem. Miért nem? Hogyan lehet valakinek a tucatvirág a szíve csücske?

Nem mellesleg mérges vagyok. Eléggé. Mit összeudvaroltam mindegyetlen barátomnak, hogy mutassa meg drágán beszerzett, új mosolyát. Megtagadta. Most meg ott vigyorog ezerrel egy közös ismerős Face oldalán. Azért meggratulálom. Igen jól sikerült a harmadik fogzás. De, festményt nem kap. Mondjuk-ki sem rakná. Nem csak az enyém, senkiét. Hogy lehet az én remekműveim  nélkül élni?

Híres-neves író ismerősöm falán viszont az én rózsáim lesznek. Illetve nem. Csak egy, de az rózsaszín. Nem, nem én választottam a színt. Persze lehet, hogy nem a saját falára akarja-hanem az anyukájának. Nagyon szereti az anyukáját.

Sötétzöld levelek lesznek a rózsa körül, amit, NEKI, kivételesen ecsettel festek meg. Aztán világoszöld, és a legszélén fehér. Itt körvonalak nélkül. Csak húzkodom a színeket és az ujjammal egybemaszatolom. A You Tube-on láttam, nagyon jó a rózsaszínhez. Azt nem tudom, kap-e a virág keretet, vagy a vászon "csak úgy" kerül a falra,(én így szoktam) ezért a virág nem érhet a széléig. Kell másfél centi, motívum nélküli rész. De lehet, hogy több. Nyilván ki kell próbálnom előtte.

Tegnap szólt rám Mindegyetlen, hogy elrontom a képet, meg a kompozíciót is, ha a széléig ér a megfestett valami. Végre elsüthettem a poént, hogy az én képeim nem szeretik a kereteket, de cizellált modorú kritikusom elszólta magát, mit is-és mennyire érdeklik a vevőt az én magasra emelt orral tálalt ilyesféléim. A képet akarják, falra akarják, keretben akarják-tudtam meg.

Jut eszembe, büdös a büdöske?